Kárpátaljai magyar munkavállalókkal és munkáltatókkal készített mélyinterjúk tartalomelemzése
Hires Kornélia és Márku Anita
Az empirikus szociológia, illetve a másodlagos statisztikai adatelemzés és -értelmezés mellett vizsgálatunkat célszerűnek tartottuk úgynevezett mélyinterjúkkal is kiegészíteni. A vizsgálat a Beregszászi járás négy településén (Beregszász, Bátyú, Mezőkaszony és Mezővári) vizsgálta a magyar munkaadók és munkavállalók munkaerő-piaci esélyeit, a munkavállalók és munkáltatók különböző stratégiáit, az egymásrautaltságot és a kiszolgáltatottságot. Az alábbi rövid összefoglalás az interjúk tartalomelemzését mutatja be.
A munkaerő-piac közvetítő intézményeinek körében készült interjúk tartalomelemzése
A Beregszászi járás területén a járási közigazgatás irányítása alatt álló Járási Munkaügyi Központ foglalkozik a munkanélküliek regisztrálásával és munkaközvetítéssel. Ezen intézményen kívül a Beregszászi járási Közoktatási Osztály tölt be munkaközvetítői szerepet. Ez az állami szerv nevezi ki ugyanis a járásban található oktatási intézményekbe a tanárokat és egyéb alkalmazottakat az osztályra a tanintézményekből beérkező igények alapján. A közvetítés úgy zajlik, hogy az oktatási intézmények vezetői benyújtják igényüket a központi, Beregszászban található irodába, ahol mindazon pedagógusok jelentkeznek, akik frissdiplomásként szeretnének a szakmájukban elhelyezkedni, illetve azok a tanárok is, akik áthelyezésüket kérik vagy pedig megszűnt az állásuk. Mindkét intézmény egy-egy képviselőjével interjút készítettünk. Emellett a járási munkaügyi központ igazgatóját meghívtuk a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán 2001. február 16-án megtartott állás- és információs börzére, ahol vázolta azokat a tendenciákat, amelyek a járás munkaerő-piaci helyzetét jellemzik. Eszerint a munkaügyi központ elsősorban azok számára tud állást ajánlani, akik képzetlenek, és végzettség, valamint szakképesítés nélküliek. A képesítéssel rendelkezők ugyanis rendszerint vagy nem fordulnak a munkaközvetítő irodához, vagy mégis, akkor számukra csak kivételes esetekben akad megfelelő állásajánlat.
A tapasztalatok szerint az intézet által szervezett tovább- és átképzések sem javítják jelentősen az elhelyezkedni kívánók munkaerő-piaci esélyeit.
A mélyinterjúk alapján összességében megállapítható, hogy a Beregszászi járásban a munkaközvetítés állami feladatnak számít, és leginkább látszattevékenységnek tűnik az, amit a munkaügyi hivatal e téren végez. Az intézmény tevékenysége gyakorlatilag a munkanélküliek regisztrálásában merül ki.
A járási közoktatási osztály mint munkaerő-közvetítő intézmény szintén állami, és jellegéből adódóan csak a munkavállalók egy szűk rétegét érinti tevékenységi köre. Amint az osztály vezetője elmondta, mivel a képzett pedagógusokból (elsősorban angolszakosokból és ukránszakosokból) hiány mutatkozik a járás területén (elsősorban amiatt, mert sokan vállalnak Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéjében állást), folyamatosan tud állást ajánlani az intézményhez fordulóknak. Az interjú elkészítésének időpontjában 20-25 betöltetlen tanári állás volt a járás területén.
A munkaerő-piac munkáltató oldala körében készült interjúk tartalomelemzése
A vizsgálat során összesen 11 munkáltatóval készítettünk mélyinterjút négy településen. (Beregszászban 6, Bátyúban 1, Mezőváriban és Mezőkaszonyban 2-2 beszélgetést rögzítettünk.) A cégek közül öt magánvállalkozás, kettő állami, három alapítványi, négy pedig vegyes tulajdoni formájú. Három vállalat vegyes, ukrán és külföldi alapítású, a többi ukrajnai. Két cég 3-3 alkalmazottat foglalkoztat, egy 5 főt, 10 munkatársa van két vállalatnak, 22-vel dolgoztat egy cég, egy vállalatnál 50 ember keresi a kenyerét, közel 80-80 főt foglalkoztat két munkáltató, és mindössze két cégnek van 130 fő fölötti munkatársa.
Az interjúk elemzéséből az derül ki, hogy a munkáltatók szinte minden területen munkaerő-felesleggel rendelkeznek, és amennyiben szükséges lenne, fölös számban is találnának jelentkezőket gyakorlatilag bármilyen állásra. Ugyanakkor azt is kiszűrhetjük a beszélgetésekből, hogy szakképzett, tapasztalattal rendelkező munkaerőt a legtöbb területen nem könnyű találni, és a munkáltatók elsősorban a szakképesítést nem igénylő munkakörök betöltésére találnának szinte korlátlan számú jelentkezőt.
Arra a kérdésre, hol keresnének munkatársat, alkalmazottat, a munkáltatók túlnyomó többsége úgy válaszolt, hogy nem fordulna a munkaközvetítő intézményekhez, hanem inkább ismeretségi körében nézne körül. Egy intézmény nyílt, esetenként meghívásos pályázatok hirdetésével próbálkozik időnként, de az újsághirdetések feladása sem számít bevett szokásnak a járásban. „Beregszász nem olyan nagy város, hogy álláshirdetést kellene feladni. Mindenki tudja, hogy van egy Merkurij vállalat, hogy fizetünk pontosan, nincsenek elmaradások. Akiknek teszik, az jön.” – mondta például az egyik cégvezető. A magnetofon kikapcsolása után az állami vállalat vezetője elmondta, hogy bár őt elvileg köti az a rendelkezés, hogy a munkaközvetítőhöz kell fordulnia üresedés esetén, számos esetben eltekint ettől a kötelezettségétől, mert szívesebben alkalmaz olyan munkatársat, akit vagy ő személyesen, vagy valamelyik munkatársa ismer. Az alkalmazottak felvétele általában próbaidőre történik. A próbaidős alkalmazásnak természetesen megvan az az előnye (ha a munkáltató oldaláról nézzük, de ha a munkavállaló szempontjából, akkor hátránya), hogy kiszolgáltatottá teszi az alkalmazottat. Jól jellemzi a helyzetet az alábbi idézet is:
„Én tisztában vagyok vele, hogy nem profiként lépnek a cégembe. Tehát kipróbálom a képességeiket, és ha megfelelőek, akkor alkalmazom őket. Nálam él egy egyéni munkafelvételi forma (ami, lehet, morálisan nem teljesen helyes). Mikor a munkavállalót felveszem, azonnal két kérvényt íratok vele. Az egyik kérvényben az áll, hogy jelentkezik munkára, a másikban az, hogy az elbocsátását kéri. Mindkettőt aláíratom, és az utóbbira nem írok dátumot. Ez miért jó? Mert ha nem megfelelően végzi el a feladatát, két figyelmeztetés után ráírom a dátumot az utóbbi kérvényre. És elválnak útjaink az illetővel. Ez számomra nem ütközik semmilyen jogi akadályba. Ezzel kordában tudom tartani a munkaerőt.”
A munkáltatók véleménye szerint a magánvállalkozások, vegyesvállalatok és alapítványi fenntartású intézmények nagy konkurenciát jelentenek az állami cégek számára, mert általában magasabb és biztos fizetést, jobb munkakörülményeket tudnak biztosítani alkalmazottaik számára, ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy általában az alkalmazottakkal szemben felállított követelményrendszer is más az állami és a magánszférában.
Szinte minden megkérdezett munkáltató azt tekinti saját cége, intézménye legnagyobb pozitívumának, hogy időben tud fizetést adni az alkalmazottaknak. Ez a más országban meglepőnek tűnő kijelentés Ukrajnában egyáltalában nem lebecsülendő tény, hiszen az országban egészen a közelmúltig (2000 végéig) teljesen szokványosnak számított a bérek és fizetések akár több hónapos késése, elmaradása.
A Mit kínál a cég a munkavállalóknak? kérdésre adott tipikus válaszok a következők voltak:
Emberi bánásmódot és idejében elszámolunk a
bérekkel.
A munkások kapnak fizetést.
Garantált fizetést, szociális juttatásokat.
Jó munkakörülményeket, megfelelőket, jobbakat, mint
másutt, hasonló intézményeknél, nagyobb bért, nagyobb szabadságot.
A fizetésük az minden hónapban megvan. Nincs olyan,
hogy van fizetés, vagy nincs, mint általában más munkahelyeken.
Ilyen körülmények között talán az is érthető, miért voltak oly magabiztosak a munkáltatók, amikor a képzett munkaerő megtartásáról kérdeztük őket. Volt olyan munkáltató is, aki arra a kérdésre, mit kínál a cég a munkavállalónak, hogyan próbálja megtartani alkalmazottait, a következőt válaszolta: „Nincs szükségem reklámra, mert minden hely be van töltve. Talán még én teszek szívességet azzal, hogy alkalmazom az illetőt, mert megtanítom az adott munkára, tapasztalatot nyújtok, és még a későbbiekben fizetek is ezért.”
A nem állami tulajdonú vállalatok, intézmények saját bevallásuk szerint időnként foglalkoztatnak idénymunkásokat, alkalmi feladatokat ellátó alkalmazottakat, akiket rendszerint (általában felvételen kívüli közlés) nem jelentenek be, és így a járulékokat sem fizetik be utánuk.
A munkáltatók egyöntetűen állítják, hogy nem okoz problémát semmilyen nemzetiségi ellentét a munkatársak között, illetve hogy nem tesznek különbséget nemzetségi alapon az állásra jelentkezők között. Igaz, egyik adatközlőnk megjegyezte, hogy valamennyi munkatársa magyar nemzetiségű, így nem is lehetnek nyelvi vagy etnikai konfliktusok közöttük.
Érdekes, hogy a munkáltatói oldal előzetes feltevésünkkel ellentétben a vártnál sokkal kevésbé tartja lényegesnek a munkára jelentkező iskolai végzettségét, illetve azt, hogy hol végezte tanulmányait. Több munkáltató is megemlítette, hogy a tapasztalat, a jártasság és az első benyomás sokkal többet nyom a latban, mint az, hogy van-e szakirányú végzettsége a munkatársnak. (Egyik munkáltató felvételen kívül azt mondta: Én a következő elv alapján választok munkatársat: szerelem első látásra. Ha tetszik a jelölt, ha tudja, mit akar, ha vannak elképzelései, elvárásai, ha magabiztos, nálam nyert ügye van.) A végzettség, iskolázottság szempontjának mellőzését azzal magyarázták adatközlőink, hogy a Szovjetunióban szinte mindenki szerezhetett valamilyen papírt, szakmát, de ez sajnos egyáltalában nem jelent biztosítékot arra nézve, hogy milyen szakember az illető. Ugyanakkor számos, semmilyen szakképesítéssel nem rendelkező alkalmazott számít tapasztalt és megbízható munkaerőnek. (Ez elsősorban természetesen a maganánszektorra jellemző, hiszen az állami intézményeket kötik a jogszabályok, amelyek bizonyos munkaköröket megfelelő szakképesítéshez kötnek.)
A Milyen végzettséggel rendelkeznek a jelenlegi alkalmazottak? kérdésre kapott néhány válasz:
Semmi különös, csak tapasztaltak. Semmi különleges végzettségük nincs. Világ életükben hentesek voltak.
Őszintén megmondom: nem szoktam kérni a
diplomájukat, mivel ez nem iskola és nem egészségügyi létesítmény, hanem ez egy
termelő iparág. A szakemberek rendelkeznek szakközépiskolai végzettséggel, de
hogy a munkatársaimnak van-e ilyen papírjuk az nem nagyon érdekel. A fő az,
hogy a rábízott munkát becsületesen elvégezze.
A munkaerő-piac munkáltató oldala körében készült interjúk tartalomelemzése
A munkavállalókkal készített 22, magnetofon-szalagra rögzített interjú alapján a Beregszászi járás munkaerő-piaci helyzetéről a következőket tudhatjuk meg.
A 22 adatközlő közül a felmérés időpontjában öten nem voltak alkalmazásban, azaz voltak munkanélküliek. Valamennyien elégedetlenek helyzetükkel, és kilátástalannak látják azt. Az egyik válaszadó azonban valójában csupán hivatalosan állástalan. Rendszeres jövedelme van abból, hogy – ahogyan ő fogalmazott – „határjáró”, azaz kihasználva az ukrajnai és magyarországi üzemanyagárak közötti jelentős árrést, benzint és gázolajat csempész a szomszédos magyarországi településekre. Emellett alkalmi munkákat is vállal, szintén a határ kínálta lehetőségeket kihasználva. Az üzemanyag eladása után a visszaúton egy vállalkozás számára hoz be árut a határon át.
A kivétel nélkül magyar adatközlők túlnyomó többsége úgy vélte, nem érte semmilyen hátrányos megkülönböztetés a munkaerő-piacon nemzetisége miatt. Többen megjegyezték viszont, hogy az orosz, illetve újabban az ukrán nyelv ismeretének hiányosságai miatt néha nem volt könnyű munkát találniuk vagy éppen megtartaniuk állásukat. Különösen sokat számít az államnyelv ismerete a hivatali ranglétrán való előrejutásban. A Származott-e előnye vagy hátránya abból, hogy milyen iskolát végett? kérdésre az egyik válaszadó például így felelt:
Se előnyöm, se hátrányom nem származott belőle,
mivel ha valaki tudott beszélni az állam hivatalos nyelvén, ami jelen esetben
az orosz volt, akkor semmilyen hátránya nem származott. (…) Nem származott semmilyen hátrányom a
nemzetiségem miatt, megtanultam oroszul és semmi problémám nem volt.
A válaszadók túlnyomó többsége úgy véli, hogy a mai ukrajnai viszonyok nem nevezhetők vállalkozásbarátnak, ezért nem könnyű azoknak, akik vállalkozásba kezdenek. Ennek ellenére úgy gondolják, hogy a vállalkozók szerencsésebb helyzetben vannak, mint az állami és költségvetési szervek alkalmazottai. Általános vélemény, hogy a magánszektorban magasabba a követelmények, több és biztosabb a fizetés is. A munkavállalók az állami és magáncégek közötti különbségeket hasonlóan látják, mint a munkáltatók. A nézetek között ott szerepel mind a magasabb jövedelem lehetősége, mind pedig az, hogy a magáncégek alkalmazottai sokkal kiszolgáltatottabbak, mint azok, akik állami vállalatnál állnak alkalmazásban. Néhány véleményt idézünk csupán.
Ha valaki magán cégnél dolgozik, az rögtön megkapja
a fizetését, ami nem jellemző az állami cégre.
Anyagi szempontból magánvállalatoknál sokkal
érdemesebb dolgozni, de a kiszolgáltatottság szerint az államiban érdemesebb
dolgozni, mert nincs kiszolgáltatva a munkáltatónak annyira, mint a
magánvállalatnál.
Az anyagi szempontokat tekintve magáncégnél jobbak a
lehetőségek, továbbá ezeken értelmes munkaerőt alkalmaznak. Az ott folyó munka
rugalmasabb, izgalmasabb, hasznosabb. A magáncégeknél komolyabbak az elvárások,
jobban érvényesül a profitorientáltság.
Állami cégnél meghatározott munka van, ahol
teljesítményt meg kell tenni minden egyes hónapban, hogyha az megtörtént, semmi
probléma nincsen, de viszont a kereset egy mindig meghatározott összeg. Na
most, magáncégnél pedig túlteljesítménynél vagy túlóránál vagy akármilyen
többletnél különpénzt fizetnek, de nagyon lekötött munka, ha kell, akkor
éjszakázni is ott kell.
Szerintem előnyösebb, ha magáncégnél dolgozik az
ember, mert az állami cég időben nem fizet, elmaradnak a fizetések. A magáncég
saját maga próbálja előteremteni, időben tud a munkásokkal elszámolni.
Magáncégnek is nehéz dolgozni, mivel az érvényben
lévő adótörvények, gazdasági viszonyok nem nagyon kedveznek a
magánvállalkozásoknak. Állami cégnél, azt szokták mondani, hogy azért jó ott
dolgozni, mert az nyugdíjas állás, de sokszor ez az állami állás nem fizet.
Ha a munkahely stabilitását nézzük, akkor megfelelőbbek
az állami munkahelyek, de ha a bérezést nézzük, akkor a magáncégek jobbak. Ha
választhatnék, magánjellegű cégnél dolgoznék.
Vagyis kissé ellentmondásos az állami és a magánszektor megítélése. A jobb kereseti lehetőségek, az előrejutás esélye a magánvállalatok felé orientálja az embereket, a kiszolgáltatottságtól, a magasabb követelményektől és a munkanélküliségtől való félelem azonban a kevesebbet fizető, unalmasabb, de biztosabb állami munkahelyeket láttatja kedvezőbb színben. Érdekes, hogy az idősebb korosztály körében sokkal fontosabb a biztonság, mint a magasabb kereseti lehetőség. Amint az alábbi idézetekből kitűnik, ők inkább azt helyezik előtérbe, hogy a munkahely biztos legyen, ahonnan nyugdíjba lehet menni.
A jelen helyzetben nálunk előnyösebb, ha állami cégnél dolgozik, azért, mert nincs annyira kiszolgáltatva a munkaadónak, és az állami törvények jobban védik. (Az adatközlő 55 éves.)
Hát az állami cégnél előnyösebb, mert az állam az mindig állam, és majd tudja biztosítani a nyugdíjat is. (Az adatközlő 45 éves.)
Szinte egyöntetű az adatközlők véleménye arról, hogy aki ma Ukrajnában, illetve a Beregszászi járásban munkanélkülivé válik, az rendkívül nehéz helyzetbe kerül. Gyakorlatilag senki sem vár számottevő segítséget az államtól, a munkaközvetítő intézményektől. Ehelyett az álláskeresésénél a kapcsolatoknak, a személyes ismeretségnek tulajdonítanak nagy jelentőséget. Amint azt a munkáltatókkal készített beszélgetésekben is láthattuk, a kárpátaljai magyar munkaerőpiacon a személyes ismeretségnek a munkavállalók oldaláról nézve is sokkal nagyobb a szerepe, mint az várható lett volna.
 |
 |
keresőoptimalizálási-linképítési seo szakember | keresőoptimalizálás - google keresés 1. hely | virtuális szerver marketing
| »» Honlap, Weboldal optimalizálás - SEO «« / Kárpátaljai utazás, szállás, turizmus / szembesülés könyv szöveg - online |