Közzétett tanulmányok jegyzéke

Beregszászi Anikó

Magyar helységnevek Kárpátalján

- tanulmány -

      A kárpátaljai helységnevek a XX. század folyamán többször változtak mesterségesen. Az első helységnévreformra az 1898-1912 között lezajlott országos helynévrendezéskor került sor. Sok egyelemű helységnév ekkor kapott megkülönböztető előtagot: Déda-Beregdéda, Salamon-Tiszasalamon stb.
      A második névváltoztatás a trianoni békeszerződést követően, a csehszlovák fennhatóság éveiben zajlott. Ekkortól eredeztethető pl. Beregszász Berehovo-ként való emlegetése.
     1939-ben, amikor az első bécsi döntés értelmében Kárpátalja ismét Magyarországhoz került, természetesen újabb helynévváltoztatásokra került sor. Ekkor elvben a települések visszakapták a községnév rendezés előtti nevüket, de a gyakorlat néhol mesterséges beavatkozást, helynévmódosítást is eredményezett (vö. Földi 1993:106-108).
      A második világháború után 1944-45 folyamán már a negyedik tömeges helységnévreform következett, amit az USZSZK Legfelsőbb Tanácsának döntése véglegesített 1946. június 25-én, amikor is jóváhagyta és hivatalossá tette az oroszosított, majd a későbbiekben ukrán változattal is ellátott kárpátaljai város és faluneveket. Ekkor lett Bátyú-ból oroszosítva Uzlovoje, ukránosítva Vuzlove, Botfalvá-ból Prikordonnoje, illetve Prikordonne, Bené-ből Dobroszelje, ill. Dobroszilja stb. ettől fogva a sajtóban és minden más formális színtéren az orosz névformák használata volt a kötelező. Sőt, ha a helyi magyar nyelvű rádió vagy televízió interjút készített egy kárpátaljai magyarral, a felvétel előtt a riporter rendszerint figyelmeztette az interjúalanyt arra, hogy pl. Beregovó-t mondjon, ne pedig Beregszász-t (vö. Balla 1993:22). Ez a helynévváltoztatás nemcsak a magyar falvakat érintette, sok ukrán/ruszin falu neve is megváltozott. Így lett például Volové-ból Mezsgorje, illetve Mizshirja. Sorrendben az ötödik, még ma is folyamatban lévő helységnévreform 1988-ban kezdődött, s ez képezi ezen írás tulajdonképpeni tárgyát.
      Ahogy általában, úgy ezt a névváltoztatást is politikai változások előzték meg. A gorbacsovi szabadabbság szellemétől felbátorodott helyi magyar nyelvű sajtó 1988-ban magyar nyelven kezdte használni a kárpátaljai magyar helységneveket. „Ez azonban nem oldotta meg a problémát, hiszen hivatalosan továbbra is az 1946-ban jóváhagyott elnevezések maradtak meg” (Lizanec 1991:4). Ezt támasztja alá a Móricz Kálmántól (1990:3) származó alábbi idézet is: „Újságírók, kiadói szerkesztők, korrektorok, tanárok és általában az anyanyelv igényes, tudatos használói gyakran álltak meg egy-egy magyar helységnév leírásakor: hogy is van ez? Melyik is a helyes alak? Milyen végződést kapcsoljak a község vagy a város nevéhez? Ez a tanácstalanság abból adódott, hogy az utóbbi évtizedek folyamán ezek a helységnevek kikoptak az írott nyelvből. Ha a mindennapi beszédben használtuk is őket, ott könnyen átsiklottunk az esetleges hibás vagy hibásnak vélt alakok fölött, mivel nem volt hol utánanézni a helyes változatnak, hiszen ezeket semmilyen szótár, helységnévtár nem rögzítette”.
      Vagyis valamit tenni kellett. A feladat kettős volt. Egyrészt (státusztervezés keretében) legálissá kellett tenni a kárpátaljai helységnevek magyar nyelvű írásos használatát, másrészt (korpusztervezésként) kodifikációs feladatokat is el kellett látni, azaz választani kellett a szóban használatos változatok közül.
      A kárpátaljai magyar helységnevek ügyével először egy 1988-ban összeült helyesírási bizottság foglalkozott, melyben az Ungvári Állami Egyetem Magyar Filológiai Tanszéke, a Szovjet Hungarológiai Központ, a kiadók és a magyar lapok szerkesztői és természetesen a pártbizottság képviseltették magukat. A bizottság ellentmondásos határozatot hozott a kárpátaljai helységnevek magyar nyelvű használatát illetően. Úgy döntött ugyanis, hogy a magyar falvak neve használható magyarul, továbbra is Uzsgorod, Mukacsevo, Beregovo és Vinogradov marad azonban Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagyszőlős (vö. Balla 1993:39).
      Nyilvánvaló, hogy ezzel a döntéssel sem rendeződött a kárpátaljai magyar helységnevek magyar nyelvű használata körüli zűrzavar. 1989-ben a helyi magyar nyelvű sajtóban már gyakran két alakváltozatban szerepelnek a településnevek: a magyar név után zárójelben tüntetik fel az orosz névalakot.
      Ezek után természetesnek kell tartanunk, hogy az 1989-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), mint a régió magyarságának legnagyobb érdekvédelmi szervezete, szintén fontosnak tartotta a településnevek kérdésének rendezését. E célból a KMKSZ Anyanyelvi és Nyelvpolitikai Bizottsága 1990. szeptember 25-én levélben fordult az MTA Nyelvtudományi Intézetéhez, melyben az intézet állásfoglalását kéri az alábbi négy fő kérdésben:
      1. A történelmileg többtagú (pl. Som-Beregsom), ám a beszélt nyelvben általában a rövidebb formájában használt helynevek melyik változata ajánlott a hivatalos nyelvhasználatban?
      2. Helyes-e a magyar elnevezés használata azokban a községekben, ahol nem él magyar lakosság, vagy a száma elenyésző?
      3. A többféle helyesírású helységnevek (pl. Borzsova-Borzsava) melyik változata részesítendő előnyben?
      4. Ha egyes helységnevekhez egyaránt járulhat bel- és külviszonyrag (pl. Csapra-Csapba), melyik változatot kell támogatni?
      A Nyelvtudományi Intézet állásfoglalása hamarosan meg is érkezett, s nyelvészeti vonatkozásban a kárpátaljai magyar helységneveknek a magyar helyesírás szabályai szerinti írását javasolja. A megkülönböztető előtaggal ellátott egyelemű nevek esetében a hosszabb névváltozatot ajánlja. A második pontra reagálva természetesnek tartja a magyar név hivatalos névként való használatát olyan községek estében, ahol számottevő magyar ajkú lakosság él. „A magyar nyelvű sajtóban és a szóbeli kommunikáció során azonban nem hivatalos névként ajánlatos a jelentős történelmi múltra visszatekintő magyar név megőrzése akkor is, ha a településnek a hivatalos közigazgatási neve nem magyar (pl. Ökörmező). Ilyen szempontból elfogadhatónak tartjuk, hogy a Csinagyijevo, Uszty-Csorna hivatalos név mellett a magyarok ezeket a falvakat Szentmiklós, Királymező néven emlegetik” - olvasható a Nyelvtudományi Intézet állásfoglalásában, amelyet Balogh Lajos, az Intézet Élőnyelvi Osztályának munkatársa készített (vö. Móricz 1990).
      A harmadik pont esetében a történeti íráshagyomány figyelembevételét javasolja az intézet, a viszonyragok használatának kérdésében pedig egyik változatot sem tartja normán kívülinek, s a helyi nyelvhasználatot tekinti döntő érvényűnek. Az állásfoglalás szükségesnek tartja továbbá a kárpátaljai magyar településnevek, hegy- és víznevek texatív listájának elkészítését is.
      Ezután, mint ahogy Móricz Kálmán (1990:3) írja, „a KMKSZ Anyanyelvi és Nyelvpolitikai Bizottsága azonnal hozzálátott a Kárpátalja magyar földrajzi neveit tartalmazó jegyzék összeállításához, s a szövetség azt hamarosan szeretné megjelentetni, hogy az érdeklődőknek támpontul szolgálhasson a helyes nyelvhasználathoz.”
      Ezek után azt hihetnénk, hogy miután a KMKSZ fent említett bizottsága összeállította s publikálta a beígért helységnévmutatót, a helységnevek kérdése megoldódott, és egyúttal a kárpátaljai magyarság végre megtalálta azt az intézményt, amely a nyelvi törvényhozó szerepét magára vállalva a továbbiakban is sikeresen birkózhat meg az ilyen és ehhez hasonló regionális kodifikációs feladatokkal. Ám a fentiekkel csaknem egyidőben, 1990. december 6-án a Népképviselők Területi Tanácsának elnökhelyettese levelet intézett az akkor még Szovjet Hungarológiai Központ néven tevékenykedő Ungvári Hungarológiai Intézethez, amelyben a beregszászi járás 19 településének magyar nevéről kért állásfoglalást (vö. Lizanec 1990b). A Hungarológiai Intézet sok tekintetben vitatható álláspontot alakított ki a kérdéssel kapcsolatban, majd további hivatalos felkérésnek eleget téve „elkészítették a terület minden egyes településéről azt a kimutatást, amely alapján a területi tanács bizottsága elbírálhatta (jóváhagyhatta) a visszaállítandó történelmi neveket” (Bíró 1993:138).
      Ettől kezdve Kárpátalján egyszerre két intézmény foglalkozott a kárpátaljai magyar helységnevek jegyzékének összeállításával. Ez azonban nem volt könnyű feladat. Olyan, egyáltalában nem jelentéktelen kérdések merültek fel a munka során, mint pl. az, hogy mi számít történelmi névnek, mi az, hogy hivatalos név, mely állapotot kell kiindulási pontnak tekinteni a mai hivatalos név megállapításakor, ki jogosult a hivatalos magyar név megállapítására: a lakosság, a hatóság, esetleg valamely tudományos testület? (vö. Móricz 1991:4). Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a két nevezett intézmény nem képviselt azonos álláspontot. Például mindkét intézmény hangsúlyozta, hogy a történeti nevek visszaállítása a fő feladat, másként értelmezték azonban a történeti név fogalmát. A Hungarológiai Intézet állásfoglalásának lényeges pontja, hogy a magyar helységnevek ukrán, illetve orosz nyelvre való átírásakor figyelembe kell venni az illető nyelvek fonetikai és morfológiai szabályait (pl. Barkaszó-Бapкcacobe), (Bökény–Бeкeнь), valamint az, hogy a több elemű helységnevek esetében a jelzős köznévi előtag lefordítandó, akár magyar, akár ukrán helynévről van szó.
      A KMKSZ a kettős névalakok használatában látja a megoldást. Azaz minden településnek legyen egy hivatalos államnyelvi és egy hivatalos magyar megnevezése. Az elképzelést egyébként a SZU Tudományos Akadémiájának Nyelvtudományi Intézete is támogatta (vö. KISZ 1991). Ezt azonban az akkor (1991-ben) hatályos ukrán törvények nem tették lehetővé. Az már más kérdés, hogy tulajdonképpen akkor is két hivatalos neve volt minden kárpátaljai településnek, egy orosz és egy ukrán nyelvű. Igaz, ezek gyakran csak egyetlen betűben különböztek egymástól. (Pl. Mukacsevo-Mukacseve).
      A vitás kérdések tisztázása, az álláspontok közelítése céljából hívta össze a KMKSZ, a Szovjet Hungarológiai Központ és a Magyarságkutató Intézet 1991. május 11-ére Ungvárra azt a tanácskozást, amelyet teljes egészében a magyar helynevek kérdésének szenteltek. A tanácskozás eredménye egy nyolc pontos állásfoglalás lett (vö. Kárpátalja 1991:4), melynek tételeihez a résztvevők szándékaik szerint a későbbiekben is tartják magukat. Az állásfoglalás kívánatosnak tartja a hivatalos nevek több nyelven történő párhuzamos használatát, valamint azt, hogy az adott településen belüli kisebbség hivatalosan használhassa saját névformáját, ha részarányuk eléri az 5%-ot, vagy az 1000 főt. A hivatalossá tett neveket minden nyelv a maga tulajdonnév-alkotási szabályai szerint alakíthatja ki. Kívánatosnak tartja a tanácskozás továbbá, hogy elkészüljön Kárpátalja helységneveinek történeti névtára.
      A nézetkülönbségek egy része tanácskozás után is fennmaradt, s a helységnevek történeti névtára sem látott napvilágot.
      Megjelent viszont a Botlik József-Dupka György szerzőpáros által összeállított Ez hát a hon... és a Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján című kötetekben egy Kárpátaljai magyar helységnévszótár, ill. egy Helységnévazonosító, melyek a magyar változatok mellett az orosz és ukrán nyelvű névalakokat is feltüntetik (vö. Botlik-Dupka 1991:261-66 és Botlik-Dupka 1993:326-41). Előbbi az 1946-ban szentesített orosz és ukrán névalakokat és azok magyar megfelelőit közli, utóbbi a Kárpátaljai Területi Tanács hivatalos kiadványát vette alapul, ami az 1993-as állapotot tükrözi, valamint azokat a hivatalos rendeleteket, amelyek egyes magyarlakta falvak eredeti nevének visszaállítására vonatkoznak.
      A fentiek ellenére a magyar helységek hagyományos nevének visszaállítása és hivatalos rangra emelése azóta is vontatottan halad. Az ukrán parlament még 1991-ben visszaállította két magyar falu, Eszeny és Tiszaásvány történeti magyar nevét a Javorovo és Minyeralnoje helyett. A kárpátaljai megyei tanács 1992. december 22-i rendeletében további néhány magyarlakta település nevének visszaállításáról határozott, ugyanakkor az Ukrán Legfelsőbb Tanács csak 1995 márciusában hagyta jóvá 27 kárpátaljai, köztük 23 magyarlakta település történeti nevének visszaállítását (vö. Kőszeghy 1995). De a fentiekben vázolt elvek és álláspontok ezekben az esetekben sem mindig érvényesültek következetesen. Például míg Szürte, Téglás, Bátfa stb. visszakapta eredeti nevét, addig Bátyú továbbra is Batyovoként szerepel a hivatalos iratokban.
      Jogilag továbbra is tisztázatlan maradt Beregszász hivatalos nevének kérdése, annak ellenére, hogy 1990. november 25-én népszavazást is tartottak az ügyben Kárpátalja egyetlen magyar többségű városában, s 14.478 szavazó közül 12.457-en a Beregszász név mellett voksoltak a Beregovo ellenében (vö. Dupka-Horváth-Móricz 1990:128).
      A helységnevek problémája azóta is folyamatosan napirenden van a legtöbb járási, megyei, országos és kormányközi fórumon, pl. a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával Foglalkozó Ukrán-Magyar Vegyes Bizottság ülésein (vö. Kárpáti Igaz Szó 1995:2). Ennek ellenére még mindig számos település van Kárpátalján, amely a régi, oroszosított, ill. ukránosított nevén szerepel a hivatalos okmányokban A névváltoztatást a jelenleg hatályos ukrán törvények lehetővé teszik, a kezdeményezés joga a községi tanácsok kezében van. A helynevek ügye tehát egyaránt függvénye egyéni-közösségi indítványoknak és a nagypolitikának.
      A KMTF LIMES Társadalomkutató Intézete figyelembe véve a fentieket, elkészítette a kárpátaljai magyarlakta települések névmutatóját. Magyarlakta településnek azokat a falvakat és városokat tekintettük, amelyek összlakosságának legalább tíz százalékát magyarok alkotják, vagy ha az adott településen a magyar anyanyelvűek száma meghaladja a százat. Ennek a kritériumnak Kárpátalján 116 település felel meg.
      A kataszterben nemcsak a település magyar és ukrán nevét tüntettük fel, hanem azt is, ha egyes települések neve rövidebb formában is használatos.
      A lista tartalmazza azt is, hogy az egyes települések nevéhez milyen (az irányhármasságot kifejező) ragot kapcsolunk. Nem tüntettük fel viszont a településnevek tőtípusainak változását. Nem jelöltük tehát, ha a tővégi magánhangzó megnyúlik a rag előtt: pl. Csepe, de Csepébe.


A cikkhez tartozó névmutatót LÁSD

További kapcsolódó anyagok:


 

 

 

 


 

 

 

Honlap optimalizálás - Google Seo

Weboldalak tartalmi optimalizálása - Keresőmarketing

»» Honlapoptimalizálás, Weboldal optimalizálás - SEO árak / Linképítés télikert: google keresőoptimalizálás seo | kárpátaljai sajtó, igaz szó

Magyar billentyűk használata szöveg írásához laptopon. QWERTZ billentyűkiosztás. Notebook billentyűzetet vásárolhatunk

E honlap készítőjének aktuális oldalai kárpátaljával, az irodalommal, a magyar kultúrával, továbbá pedig a honlapoptimalizálással és a keresőmarketing lehetőségeivel foglalkoznak: hogyan kell: keresőoptimalizálás lépésről lépésre | hogyan: google előresorolás, első helyre kerülés
Főlapok:

Kettenklub SEO | | BDK SEO Google web | BDK Blog | keresőmarketing - Magyar könyvek | pr cikkek és linkek elhelyezése azonnal | Optimalizáló Pirézek | | Vipera Nyúz | hány magyar ember él ukrajnában, kárpátalján és ungváron | ki a legjobb seo-mester

Tematikus oldalak

kültéri teraszok infrafűtése sötétsugárzókkal - elektromos fűtés | 24 hun törzs, törzsövetség, sámáni arvisurák || budapesti játékcasino | számítástechnikai szerviz és webáruház | alkatrész csere - kijelzők, akkumulátorok | dedikált szerver hosting bp sms csaba: gyors és minőségi honlapoptimalizálás | laptop szerver telepítés házilag | a weblap optimalizálás a SEO-szakértők szerint javítja a Google-helyezéseket | honlap optimalizálás Google első oldal - Seo | budapesti tömeges sms küldés; transzfer ár

Honlap optimalizálás

Keresőbarát web optimalizálás | Google honlap optimalizálás / seo weboldal optimalizálás / Honlap optimalizálás | goohle 10 Keresőoptimalizálás | ungparty seo arvisura / Google honlap optimalizálás • Link-építés - LinkmarketingHonlapoptimalizálás, linkmarketing |